2018.06.04. 22:47

A foci ünnepe volt! - Tudósítás

A már biztos bronzérmes Iváncsa, a bajnoki aranyéremre hajtó PMFC csapatát fogadta az NB-3-as labdarúgó bajnokság Közép-csoportjának záró fordulójában. A mérkőzést rendkívüli biztonsági intézkedések előzte meg az elmúlt hétvégén Pécsett történt események miatt

A mérkőzésről: A hazaiak becsülettel, sportszerűen tudásuk legjobbját nyújtva játszottak. Azt mindenképp meg kell említeni, hogy ismét sok hiányzója volt csapatunknak. Elég csak Imrik László, Bartha Tibor vagy éppen Majláth Henrik nevét említeni.
 
A találkozó  hazai helyzetekkel indult: Már a 3.percben veszélyeztettünk Balogh László révén. A jobb oldalon Bükitől kapott remek indítást gólkirály-jelöltünk - Azóta már gólkirályunk -, aki a jobb-összekötő helyéről kevéssel lőtte mellé. Két perccel később ismét Balogh volt a főszereplő: Két vendég védő között próbált kilépni, de gyanús körülmények között megállították. A játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást és besárgázta Baloghot.
 
A lassan ébredező vendég együttes első gólhelyzetére a 20. percig kellett várni. Ekkor a bal oldalról végezhettek el szögletrúgást a pécsiek. A középre tekert labdát egy kapu előtti kavarodás után, Aradi Csaba a gólvonalról vágta ki.
 
A 35.percben aztán a pécsiek számára jött a hideg zuhany! Egy jobb oldali hazai akció után Büki Baltazár elé került a labda, aki 18 méterről a jobb felső sarokba tekerte a játékszert.1:0 Szépség díjas találat volt! Meg kell említeni, hogy mielőtt Bükihez került a labda, egy tizenegyes gyanús szituáció előzte meg. Szerintünk egyértelmű büntetőnek kellet volna következni, de a sors igazságot szolgáltatott.
 
Egy perc múlva újabb hazai helyzet következett: Balogh hozta helyzetbe Folmer Krisztiánt, aki sajnos ígéretes helyzetben hosszan vette át a labdát, a vendég védők pedig felszabadítottak. Az első játékrész befejezéseként Wittrédi Dávid 20 méteres lövését Dániel Csaba szögletre öklözte.
 
A második félidő pécsi helyzetekkel indult. Előbb a csereként beállt Mojzer György közelről a keresztlécet találta telibe.Két perc múlva Wittrédi szinte az egész hazai védelmet kicselezte, de közeli lövését Dániel bravúrral védte. A vendégek egyre nagyobb nyomás alá helyezték a hazai kaput. Komolyabb gólhelyzetek mégis a hazai kontrák után alakultak ki.
 
60. percben például Balogh a büntető ponton beforgatta védőjét, de lövése egy másik védő Nagy József lábáról a vendég kapus kezébe pörgött. Nem sokkal később a csereként pályára lépő Berényi Balázs lépett ki a vendég védők között. Labdája Varga Bencét találta meg a jobb oldalon, akinek lövése kevéssel kerülte el a kaput. Egy perccel később ismét Varga szerezhetett volna gólt, de a Cseszneki Richárdtól kapott labdát közelről Somogyi Máté kezébe pörgette.
 
75.percben Wittrédi kapás lövése Kónya Krisztián fejéről a felső lécre pattant. Három perc múlva egyenlítettek a vendégek. Dr Kovács Gergely játékvezető kissé talán könnyelműen fújta be a büntetőt.A labda mögé a végig agilisen játszó Wittrédi állt, és magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt.1:1
 
A következő hazai támadásnál a vendég portás a büntető területen kívülre futva kézzel sodorta el a labdát -Ezt csak mi szurkolók láthattuk így,mert a játékvezető tovább engedte a játékot. A mérkőzés vendég lehetőségekkel fejeződött be.
85.percben Mojzer György közeli lövését Dániel csak középre tudta kiütni. Az ismétlést Károly Bálint 11 méterről a kapusba lőtte, és onnan a labda a bal kapufára pattant.
Befejezésként Dániel Csaba még bemutatott egy látványos vetődést: Horváth Adrián jobb oldalról betekert labdáját,kapujából kirepülve a mezőnybe öklözte.
 
A mintegy bő 600 szurkoló színvonalas, jó iramú mérkőzést láthatott. A játékvezetés sajnos nem tudott felnőni a feladathoz. A mérkőzés után díjkiosztó és érem átadó ünnepség következett.
 
HAJRÁ IVÁNCSA!!! ÉS KÖSZÖNJÜK EZT A FANTASZTIKUS SZEZONT A CSAPATNAK!!!