2018.05.07. 06:24

A szívinfarktus kerülgette ismét szurkolókat !!

 

Két eltiltott játékos, Aradi Csaba és Berényi Balázs mellett a sérültek listája is jelentÅ‘s.

Majláth Henrik,Bartha Tibor és Kónya Krisztián sem tudta vállalni a játékot.

Ráadásul a 81.percben,a sérülésébÅ‘l felépült Imrik Lászlót egy újabb sérülés miatt kellett nyolc percnyi játék után lecserélni.

A rossz elÅ‘jelek ellenére már az elsÅ‘ negyedórában látszott,hogy a hazai együttes természetesen gyÅ‘zelemre játszik.

 A vendégek jobbára a védekezéssel voltak elfoglalva,és a megszerzett labdákkal kontrákból próbáltak veszélyeztetni.

Nem is kellett sokat várni az elsÅ‘ hazai gólra.

A 15.percben megszereztük a vezetést,Büki Baltazár ugratta ki Balogh Lászlót,aki két vendég védÅ‘ között kilépve,mintegy 15 méterrÅ‘l a jobb alsó sarokba lÅ‘tt.1:0

A bekapott gól felpaprikázta a vendég együttest és fokozatosan átvették a játék irányítását.

Több veszélyes szöglet rúgást is elvégeztek,amibÅ‘l végül is gól nem született.

Az Iváncsa viszont újabb találatot ért el.

23.percben Balogh László most elÅ‘készítÅ‘ként jeleskedett,jobb oldalról beadott pontos passzát Folmer Krisztián váltotta gólra.2:0

A 35.percben szépített a Vecsés,a hazai védelem hibáját kihasználva Kaiser László ment el a bal oldalon és lÅ‘tte ki a bal alsó sarkot.2:1

Az elsÅ‘ játékrész befejezése elÅ‘tt 2 perccel jobb oldali sarok rúgást végezhettek el a hazaik, Büki Baltazár középre tekert labdája Szalai Vilmos hátáról a hálóba pattant.3:1

Fordulás után hazai akciókkal folytatódott a mérkÅ‘zés.

Fekecs Dávid ment el a bal oldalon,majd a hosszú oldalon érkezÅ‘ Cseszneki Richárdhoz ívelt,aki mellel Balogh Lászlóhoz továbbította a játékszert.

Gólkirály jelöltünk kapásból centikkel a jobb kapufa mellé lÅ‘tt.

Pár perccel késÅ‘bb Cseszneki már a vendég kapust is elfektette,de éles szögbÅ‘l leadott lövését a vendég védelem az alapvonalon kívülre vágta.

Ismét a bal oldalunk volt aktív,Varga Bence cselezte be magát a büntetÅ‘ területre,és 10 méterrÅ‘l a vendég kapusba lÅ‘tte a labdát.

A mérkÅ‘zés 54.percében aztán már jobban célzott Balogh László,és megszerezte csapatunk negyedik gólját.4:1

4 perccel késÅ‘bb Balogh egy bedobást követÅ‘en a jobb összekötÅ‘ helyérÅ‘l 5:1-re alakította az eredményt.

Ez volt a gólvadász 23.találata.

A  következÅ‘ bÅ‘ negyedórában a Vecsés következett,zsinorban három gólt szereztek.

Kemerle Dániel,Takács Zoltán és Koziorowski Richárd voltak a gólszerzÅ‘k.

Az utolsó tíz perc igen izgalmasra sikeredett.

Bükit a büntetÅ‘ területen belül buktatták,a büntetÅ‘ azonban elmaradt,a játékvezetÅ‘ vonalon kívül látta az esetet.

Nem sokkal késÅ‘bb Balogh Lászlót a mezénél fogva rángatták,de ez is büntetlenül maradt.

Hazai oldalon Dániel Csabának kellett nagyot védenie.

Az izgalmakban és gólokban gazdag mérkÅ‘zésen az Iváncsa tovább folytatta remek sorozatát.

A három pont megszerzésével továbbra is harcban van a bronzéremért vívott küzdelemben.

A veretlenségi sorozat padig már 16 mérkÅ‘zésre duzzadt.

A következÅ‘ fordulóban HódmezÅ‘vásárhelyre utazik a csapat,sok szerencsét.

HAJRÁ IVÁNCSA!!!!!