2019.09.25. 07:40

Az Év-meccse következik?

Nézzük, miképpen vélekednek a Ferencváros elleni kupameccsről csapatunk edzői. Domján Attilának és Bozai Attilának ugyan azokat a kérdéseket tettük fel a várva várt Magyar Kupa találkozó kapcsán.

 

Az Év-meccse következik? 

Domján Attila (D. A.): "A mérkőzés körüli hangulatot figyelembe véve talán mondhatjuk, hogy az év meccse lesz. Nekünk viszont még sok 'év-meccse' lesz a szezonban, hogy elérjük a kitűzött céljainkat."

Bozai Attila (B. A.): "Jó kérdés. Számunkra  a bajnokság a legfontosabb, de természetesen a Magyar Kupa sorozatot is nagyon komolyan vesszük. Két évvel ezelőtt a hetedik körben estünk ki az MTK ellen, míg tavaly a 8. körben maradtunk alul egy nagyszerű mérkőzésen 4:2-re a Szombathelyi Haladás ellen. Az idei sorozatban csodára lenne szükség ahhoz, hogy megismételjük az elmúlt évek eredményeit, mivel a Ferencváros csapatát fogadjuk.Természetesen a csapat, a klub és a szurkolók is nagyon várják a szerdai mérkőzést, komoly felhajtás övezi a találkozót. Egy amatőr játékos számára egy ilyen mérkőzés hatalmas lehetőség, egy különleges élmény, függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény."

 

A kupa sajátos hangulatot kölcsönözhet egy ilyen találkozónak. A kicsik, ha vérmes reményeik sokszor nem is lehetnek a továbbjutást illetően, azért midnig bizakodhatnak, hogy 'talán majd most...'. Mit várhatunk, várunk mi a meccstől? 

D.A.: " Egy alacsonyabb osztályú klubnak, mint mi is vagyunk, nagy dolog, hogy az ország legnépszerűbb csapatát fogathatja egy tétmeccsen. Amiben biztos vagyok, hogy életre szóló élmény lesz minden játékosunknak a mérkőzés. Függetlenül az eredménytől."

B.A.: "Nem kérdés, hogy a mérkőzés toronymagas esélyese a Ferencváros. Magyarország legnépszerűbb és legjobb csapatát, a magyar bajnokot fogadjuk, akik az idei szezonban a nemzetközi porondon is megmutatták, hogy kell velük számolni. Iszonyatosan erős keretük van, hiszen láthattuk, hogy az Espanyol elleni mérkőzéshez képest 7 helyen változott a kezdőcsapatuk, de kevesebb mint 72 órával később így is győztesen távoztak Zalaegerszegről. Természetesen nem lennénk igazi sportemberek ha feltett kézzel mennénk ki a mérkőzésre, annak ellenére, hogy a továbbjutásra körülbelül 1 % esélyünk van, sőt sokak szerint még annyi sem. Úgy kell teljesítenünk,hogy a mérkőzés után ne tegyünk magunknak szemrehányást! Szeretnénk megmutatni, hogy a mi csapatunk sem bottal üti a labdát! Számunkra rossz hír az is, hogy a vendégek semmit sem bíznak a véletlenre, hiszen a Szekszárd elleni mérkőzésünket felvették, és személyesen is megtekintették. Látható, hogy nagyon profi a Ferencváros szakmai stábja és komolyan is veszik a meccset!"

 

A mi esetünkbe lehet külön készülni a Fradira? Változtatott valamit az edzéseken ez a tény, hogy az FTC érkezik Iváncsára?

D. A.: "A Fradiban olyan mennyiségben vannak a topp minőségű játékosok, hogy elemezgethetnénk őket, de semmi értelme nem lenne. Tartottunk egy szabad hétvégét, de a szokott ritmusunkban készültünk, és várjuk a mérkőzést."

B. A.: "Annyi változás volt a megszokott programhoz képest, hogy mivel ez a kupameccs szombatról lett elhalasztva szerdára, így a csapat kapott egy szabad hétvégét, és hétfőn és kedden edzettünk a szerdai meccs előtt. A fradiból viszont már nem egyszerű felkészülni, mivel olyan bő és minőségű keretük van, hogy fogalmunk sincs, milyen összeállításban fognak pályára lépni. De nem is ez a fontos. A játékukat ismerjük, de, hogy sikerül-e megállítani őket, az már más kérdés."

 

Milyen állapotban van a csapat? Mindenki bevethető?

D. A.: "Jó hangulatban készültünk, ebben sokat segített, hogy jól indultunk el a bajnokságban. Két olyan játékosunk biztosan nem tud játszani akik nagyon megérdemelnék, hogy pályán legyenek egy ilyen mérkőzésen. Nem azért mert velük nagyobb reményeink lennének, hanem mert sokat tettek eddig a csapatért. Balogh László és Pribék Patrik a két sérültünk."

B. A.: "Jó a hangulat a csapatban, ami a bajnoki teljesítménynek is köszönhető. Jelenleg a bajnokság harmadik helyén állunk, 5 győzelem, 1 döntetlen, és egy vereséggel. De tisztában vagyunk vele, hogy a szerdai mérkőzés más kávéház lesz. Sajnos a mi keretünk közel sem olyan bő, mint a vendégeké. Két meghatározó játékosunk, Pribék Patrik sérülés, míg az NB 3-as bajnokság kétszeres gólkirálya, Balogh László műtét miatt nem lehet ott a pályán. Kiesésük nagy érvágás csapatunk számára! A többiek egészséges önbizalommal, izgatottan várják a szerdai mérkőzést!"

 

Hamarosan kezdődik a meccs! Sok sikert kívánunk a szakmai stábnak, és persze a csapatnak! Mi már most büszkék vagyunk Rájuk!

HAJRÁ IVÁNCSA!