2019.07.25. 16:37

Bemutatjuk a nyári érkezőket!

A következÅ‘ 4 kérdést tettük fel új igazolásianknak, név szerint:
  • Rotiszláv Prokopnak (a késÅ‘bbiekben R.P),
  • Vallejos Dominique-nek (V.D),
  • Pintér Bencének (P.B),
  • Nyúl Krisztiánnak (Ny.K),
  • Király Bencének (K.B),
  • Killer Máténak (K.M),
  • valamint Kökény Doriánnak (K.D).

 

1.) Kérlek, mutatkozz be röviden a szurkolóknak. Hogyan kerültél Iváncsara?

 
V.D: "Pápán lejárt a szerzÅ‘désem, majd nyáron a szünet folyamán Bozso(Domjan Attila) keresett meg, hogy nem szeretnék-e iváncsán futballozni."
 
R.P: "Rostislav Prokop a teljes nevem, általában Proki-nak becéznek, 23 éves vagyok, SzegedrÅ‘l a Szeol SC-tÅ‘l érkeztem Iváncsára."
 
Ny:K: "A Vasasban kezdtem, aztán 12 évesen az MTK-hoz kerültem, ahol az akadémiai évekkel együtt 8 és fél évet töltöttem el. Itt mutatkoztam be a második csapatnál felnÅ‘ttszinten, illetve utánpótlás éveim alatt a korosztályos válogatottakban is lehetÅ‘séghez jutottam. Ezt követÅ‘en Dunaújvárosban, majd az RKSK-ban játszottam, legutóbb pedig tavasszal a Csepel FC labdarúgója voltam, majd jött az Iváncsa megkeresése."
 
K.D: "A Videotontól kerültem Iváncsára, elsÅ‘ sorban azért igazoltam ide, mert a Videotonba keveset játszottam és úgy éreztem nem vagyok szimpatikus az edzÅ‘imnek. JátéklehetÅ‘ségre volt szükségem és fejlÅ‘désre amit itt Iváncsán meg fegok 100%-ban kapni, ami nagyon fontos a számomra. Rauf Dávid és a Boza Attila által vettem fel a kapcsolatot a klubbal, Å‘k segítettek. Személy szerint nagyon tetszett ahogyan álltak hozzám és segíteni próbáltak mindenben."
 
P.B: "6-7 évesen kezdtem focizni Csákváron. Ott voltam 14 éves koromig, aztán egy évet a Videotonba kerültem majd utánna 6 évet töltöttem a Puskás Akadémián, ahol sikerült bemutatkozni az elsÅ‘ osztályban is.Az elÅ‘zÅ‘ évet Vácon töltöttem. A váci borongós helyzet miatt távoztam és Bozsó hívása és személye miatt érkeztem Iváncsára."
 
K.B: "6 éves koromban kezdtem el focizni, posztomat tekintve bal hátvéd, illetve bal oldali szélsÅ‘ pozícióba érzem magam a legjobban. Az utánpótlás éveimet Szabadbattyánban a Videotonban, és a Puskás Akadémián töltöttem. Az NB3-ban a Videoton 2-ben mutatkoztam be, majd az ott eltöltött 2 év után Dunaújvárosba igazoltam, ahol ugyancsak 2 szezont játszottam. A tavalyi évben Gárdonyban futballoztam, és örömmel éltem a lehetÅ‘séggel, hogy Iváncsán folytassam."
 
K.M: "Az Iváncsa mellett szólt, hogy magasabb osztályban, az NB3-ban játszhatok. Mindenképp feljebb akartam kerülni, kipróbálni magam ebben az osztályban, ígyhát nem kellett sokat gondolkodnom amikor megkeresett a klub. "
 

2.) Javában zajlik a felkészülés... A beilleszkedéshez örök igazság, hogy bizony idÅ‘ kell... Mégis milyen volt az elsÅ‘ benyomás a klubról, csapatról, csapattársakról?

 
V.D: "Sok mindenkit ismertem már ezelÅ‘tt a csapatból beleértve edzÅ‘ket és játékosokat is, ami nagyban segített a döntésemben. Két edzés és egy mérkÅ‘zés után igent mondtam! Jó es befogadó közösségnek tűnik a társaság, és mivel sok ismerÅ‘s van a keretben, ezért talán a beilleszkedés is könnyebben fog menni."
 
R.P: "Baki Imre és Domján Attila megkeresése után, volt egy kis idÅ‘m elgondolkodni hogy hogyan tovább, és miután találkoztam Baki Imrével, 99%-ban biztos voltam benne, hogy Iváncsán folytatom."
 
Ny.K: "Már tavaly nyáron felmerült a gondolat, hogy Iváncsára kerüljek, ami akkor azonban még nem jött létre. Idén az elsÅ‘ edzések által szerencsére sikerült pozitív benyomást keltenem a vezetÅ‘ségre és zökkenÅ‘mentesen meg tudtunk egyezni a továbbiakat illetÅ‘en, aminek nagyon örülök, mert úgy érzem, kifejezetten jó csapathoz kerültem."
 
K.D: " Nagyon jó benyomásom volt a klubbról, hiszen szeretettel vártak és örültek, hogy ide igazolok. Segítik a fejlÅ‘désem napról napra az edzÅ‘k és természetesen a csapattársak is, akik nagyon kedvesek és jófejek velem. Hamar be tudtam illeszkedni szerintem. A csapat nagyon jó az NB3-ban és egyben az U19-ben is, hiszen sok jó játékost igazolt a klub. Remélem minél jobb eredményeket sikerült elérni, és egyénileg sokat fejlÅ‘dhetek."
 
P.B: "Úgy gondolom, egy jó közösségbe csöppentem és jó jatekosokkal készülhetek nap mint nap."
 
K.B: "Mindenképpen az NB3-ban szerettem volna játszani, így nagyon örültem a lehetÅ‘ségnek. Emellet a csapatban sok játékost személyesen is ismerek, így könnyebb volt meghozni a döntést. Pozitív volt az elsÅ‘ benyomás, jó közösségbe kerültem, és mint már említettem sok játékost személyesen ismerek, így nem lesz gond a beilleszkedéssel."
 
K.M: "Nagyon sok jó játékos van Iváncsán és a körülményekre sem lehet panasz. Érezni a játékosok közti rivalizálást, mindenki beakar kerülni a kezdÅ‘csapatba, ennek ellenére nagyon jó a társaság. Óriási a különbség a megye 1-hez képest."
 

3.) Mit vársz a szezontól?

 
V.D: "Jó lenne a tabella elsÅ‘ feléhez tartozni és minél több gyÅ‘zelmet aratni."
 
R.P: "Ami a beilleszkedést illeti, nagyon befogadóak a srácok, nagyjából már sikerült is beilleszkednem, aminek nagyon örülök. Amikor Iváncsára igazoltam, tudtam milyen körülményekkel rendelkezik a klub, szimpatikus focit játszó csapatról van szó, ami nekem bejön, úgyhogy nagyon örülök hogy itt lehetek!"
 
Ny.K : "Úgy gondolom, a beilleszkedés könnyen ment, hiszen több olyan játékos van a csapatnál, akiket már korábbról is ismertem, de úgy vettem észre, a többiekkel is sikerült hamar megtalálnom a közös hangot. Véleményem szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy jó futball legyen Iváncsán, a körülmények teljességgel biztosítva vannak. Mindamellett pedig egy profi szemléletű szakmai stáb kezei alatt dolgozhatok, ahol a sok kisjátéknak köszönhetÅ‘en egyénileg is rengeteget fejlÅ‘dhetek - ez utóbbi azért is kiemelendÅ‘, mert MTK-s éveim óta az Iváncsa újfent egy olyan klub, amely a rövidpasszos játékra alapozva igyekszik dominanciát kialakítani a pályán az ellenfelekkel szemben."
 
K.D: "A szezontól azt várom, hogy legyen szó vagy a felnÅ‘tt, vagy az U19-es csapatról, a lehetÅ‘ legjobb tudásom szerint szeretném segíteni azt, ahol éppen lehetÅ‘séget kapok."
 
P.B: "Szeretnék a lehetÅ‘ legtöbbet játszani és a csapattal az élmezÅ‘nyben végezni."

 

K.B: "Nagyon jó és összetartó a társaság. A célunk a minél elÅ‘kelÅ‘bb helyezés, a többit majd meglátjuk..."

K.M: "Örülnék, ha minél elÅ‘rébb végezne a csapat, és ha mindenki ellen esélyesként léphetnénk pályára. Tegyünk meg mindent, és meglátjuk mire lesz elég!""

 

4.) Egyénileg és csapatszinten mivel lennel elégedett ?

 
V.D: "Egyénileg az a célom, hogy végig tudjam játszani a szezont sérülés nélkül és, hogy gólokkal-gólpasszokkal segítsem a minél elÅ‘kelÅ‘bb helyezést elÅ‘rÅ‘ csapatot."
 
R.P: "Szerintem egy jó szezon elÅ‘tt áll a csapat, a felkészülés második részében járunk, és egyre jobban látni és érezni a csapaton az összhangot. Egyéni célom az, hogy minél több játéklehetÅ‘séget kapjak, úgyhogy meglátjuk, hogyan alakul. Csapat szinten remélem minél elÅ‘rébb végezzük majd, amihez fontos lesz a jó rajt! Hajrá Iváncsa!"
 
Ny.K: "Amilyen játékerÅ‘t képvisel az együttes, úgy érzem, reális elvárás lehet az élmezÅ‘nyhöz tartozás, mindenféleképpen a tabella elsÅ‘ régiójába várom a csapatot. Egyénileg pedig egy kiegyensúlyozott, sérülésmentes, játékpercekben gazdag szezont várok magamtól. Mindezen célok eléréséhez persze sokat kell dolgozni az elÅ‘ttünk álló egy évben, és akkor biztosra veszem, hogy eredményesek lehetünk."
 
K.D: "A saját korosztályommal (U19) az elsÅ‘ 5-ben szeretnék lenni, de a bajnoki cím van elÅ‘ttünk... A legfontosabb, hogy egy jó és eredmnéyes szezont zárjunk. Egyénileg azzal lennék elégedett ha fix kerettag lennénk az NB3-ban és 1-2 év múlva rendszeres játéklehetÅ‘séget kapnék a csapatban. Addig is fejlÅ‘dni szeretnék a felnÅ‘ttek közt és annyit játszani ilyen fiatalon, amennyit csak lehet. Szeretném meglÅ‘ni az elsÅ‘ NB3 gólomat, és egy U19-es gólkirályi cím is jól mutatna. Persze ezekért nagyon sokat kell dolgoznom, alázattal és kitartóan."
 
K.B: "Személy szerint minél többet szeretnék játszani, gólokkal segíteni a csapatot, és a lehetÅ‘ legjobban szerepelni a bajnokságban."
 
K.M: "Mindenképp szeretnék minél többet játéklehetÅ‘séget kapni, csatár létemre tudom hogy utána a gólok is jönni fognak."
 
Köszönjük! Sok sikert, és minél eredményesebb szezont kívánunk!
HAJRÁ IVÁNCSA!
 
(Borítókép: depositphotos.com)