2018.07.27. 07:51

Bemutatkoznak új igazolásaink!

Mesélj kicsit magadról: A múltról; a futballkarrieredrÅ‘; Arról, hogy milyen poszton érzed magad legjobban otthon a pályán?

Huszty Dániel: "Pécsen nevelkedtem, majd egy nagyreményű, akkor még csak utánpótláscsapat érdeklÅ‘dését megragadva igazoltam fel Budapestre 12 éves koromban. 4évre rá már a felnÅ‘ttek között találtam magam. Sajnos vagy nem sajnos egy kis szlovákiai kitérÅ‘tÅ‘l eltekintve azóta az NB 3-ban játszottam, lassan elérem a 300. NB3-as mérkÅ‘zésem számát. Több éremmel gazdagodhattam ezen idÅ‘ alatt, de az áttörést tavaly érhetem el mikor is bajnokságot nyertünk a Budafokkal és nem utolsó sorban a Magyar Kupa-elÅ‘döntÅ‘ben is pályára léphettem a Groupama Arénában! Utána kiigazoltam a már említett Szlovákiába, mert sajnos itthon a fiatal szabály mint sokak másoknál is, teljesen ellehetetlenítette, hogy feljebb lépjek. A posztomat tekintve szélsÅ‘védÅ‘ az a poszt ahol a legtöbbet játszottam, de egy kicsit talán úgy fogalmaznék, hogy több poszton bevethetÅ‘ játékosnak tartanan. Amit sajnos itthon annyira nem szokás megbecsülni.
 
Kovács Dávid: "Hat  éves koromban kezdtem focizni a Vidi utánpótlás csapataiban, majd a ranglétrát végigjárva a 2016 /2017es szezonban megnyertuk a 2.osztalyú bajnokságot. Legjobban a belsÅ‘védÅ‘ poszton érzem magam, de játszottam jobb-védÅ‘t bal-védÅ‘t és jobbszélsÅ‘t is."
 
Szántó GergÅ‘: "Hét éves korom óta futballozom szervezett formában. ElsÅ‘ egyesületem a Budatétény SC csapata volt. Egy évvel késÅ‘bb a Goldball, majd 205 júniusától a Vasas-akadémián foyltattam páylafutásom. Utóbbi különösen siekres idÅ‘szak volt, hiszen többek között bekerültem az u15-ös válgoatott keretébe is. Négy év után az FTC-hez igazoltam, majd 2010-ben átigazoltam a németországi TSG 1899 Hoffenheim Akadémiájára, ahol a korsoztályos együttesekben játszottam. 2013-ban a Red Bull Leipzig u19-es együttese, és az U19-es magyar válogatott következett. Egy év után hazatértem az MTK-hoz, majd újabb egy évre rá visszatétem a Fradiba. Mindkét helyen sokat készülhettem a felnÅ‘tt csapattal, az FTC-nél két Magyar Kupa találkozón is a meccskeretbe kerültem. Legutóbb az NB II-es Budaörssel a 2017/18-as szezonban negyedik helyen végeztem az aktuális bajnokságban. Úgy érzem, a pálya közepén tudom a legjobb formámat hozni"
 
Madarász Bence: "Az elmult 2 évben az ESMTK-ban jatszottam, elÅ‘tte az Újpest utánpótlás csapataiban. A Jobbhátvéd posztján érzem magam legjobban a pályán."
 

Illés Áron: "Óvodás korom óta focizom. A Videoton votl a nevelÅ‘ egyesületem, az évek során pedig sorra lépkedtem feljebb a korosztályok között. Mint általában a legtöbben, én is mezÅ‘nyjátékosként kezdtem, majd nagyjából két év elteltével bekerültem a kapuba, és ott ragadtam. Jól éreztem magam ugyanis a gólvonalon állva, imádom ezt csinálni! Az egyik legnagyobb örömöt pedig egy gól nélküli meccs jelenti a számomra!"

Bognár Bence: "Hat évesen kezdtem el futballozni, akkor az egyik barátom hívására a Videotonban, egészen 21 éves koromig voltam igazolt labdarúgó Fehérváron. 18 évesen megkaptam az elsÅ‘ profi szerzÅ‘désem, InnentÅ‘l számítva a 3. Év második felét, az NB2-ben Siófokon töltöttem kölcsönben. Utána visszatértem a Vidi második csapatába, majd nyáron eligazoltam az NB3-as Veszprém csapatába, mivel elkezdtem futsalozni magasabb szinten, így egy olyan csapatot kerestem ahol ez a kettÅ‘, egyszerre kivitelezhetÅ‘. Legjobban a középpályán érzem jól magam."

Hallottál korábban az Iváncsa KSE-rÅ‘l? Milyen tervekkel érkeztél ?

Huszty Dániel: "A tavalyi NB3-as idény elÅ‘tt is többször hallottam már Iváncsáról, arról, hogy bajnoki címek sorai jöttek az évek alatt! A tervem, hogy beilleszkedjek ebbe a remek közösségbe, és nem utolsó sorban, mivel maximalista ember vagyok, kiegyeznék egy újabb bajnoki címmel minnél több játékperccel a hátam mögött! "
 
Kovács Dávid: " Hallottam már az Iváncsarol, különösen a tavalyi eredményrÅ‘l. A célom az, hogy minél elÅ‘bb felvegyem az NB3 ritmusát és hogy a csapatba verekedjem magam "
 
Szántó GergÅ‘: "Akkor hallottam az elsÅ‘ híreket Iváncsáról, amikor még megye 1-ben szerepelt a csapat és feljutásra állt. Az NB3-as keret kialakulásakor több barátom és ismerÅ‘söm is Iváncsára igazolt, akiktÅ‘l csak pozitív véleményeket hallottam. Dicsérték a körülményeket, a színvonalas edzéseket, a jó közösségi szellemet és a stabil hátteret."
 
Madarász Bence: "A télen játszottunk egy edzÅ‘mérkÅ‘zést az Iváncsaval. Akkor pozitív benyomást keltett bennem a csapat."
 
Illés Áron: "A tavalyi bravúrszereplésre úgy gondolom mindenki felfigyelt, ám én elÅ‘tte is követtem a megyei bajnokságban a csapat eredményeit. Azért jöttem ide, hogy belekóstoljak a felnÅ‘tt fociba. A legfontosabb az, hogy sokat védhessek, és fejlÅ‘djek."
 
Bognár Bence: "Hallottam persze, mivel fehérvári vagyok, szinte a teljes csapatot ismertem. Már tavaly nyáron is szó volt róla hogy ide igazolok. Mint utólag kiderült ez jobb jobb és sikeresebb döntés lett volna, de ez már a múlt, ami megtörtént."
 
A nap folyamán még további két kérdéssel és váalsszal jelentkezünk...
Addig is HAJRÁ IVÁNCSA!