2019.09.01. 19:23

Döntetlen a rangadón!

Jó iramú találkozóra lehetett számítani, hiszen két jó formában lévő csapat találkozott egymással - Nem is kellett csalatkoznia e tekintetben a nagy melegben kilátogató szép számú nézőközönségnek!

Az első percekben már belvetették magukat a felek a küzdelembe - A találkozó egészére egyébként is igaz volt a küzdelmes szó, hiszen túl sok komoly lehetsőg nem alakult ki a kapuk előtt.

A 9. percben Cseszneki előtt adódott volna egy sansz: Ha pontosabb a labdaátvétel, Aradi tértölelő indításával a kapuig mehett volna. Alig telt el egy perc, az első kapura lövési kísérlet Balogh nevéhez fűződött, aki éles szögből, kisodródva durrantott fölé.

A következő 5-10 perc inkább a vendégekről szólt a helyzeteket tekintve. Előbb a 14. minutumban egy szép baloldali kontrát vittek végig, amelyet egy Prokop kezében elhaló lövéssel fejeztek be; Majd két perc múlva Aszalós életerős lövése szállt Prokop kapuja fölé.

Szűk 20 perc elteltével a meccs egyik legnagyobb helyzete adódott Aradi előtt, aki egy szöglet utáni kavarodásból közelről nem találta el túl jól a labdát, így azt Hajagos kapus meg tudta kaparintani. Ekkortájt uraltuk a találkozót, többet birtokoltuk a labdát, kezdeményezőbben is futballoztunk.

A 25. percben góllá is érett csapatunk kezdeményezése: A végig igen aktív Vallejos jól tekert be jobbról egy szabadrúgást, amelyre a mostanság a kapu előtt ellenállhatatlan Aradi a legjobb ütemben érkezett, fejjel megszerezve a vezetést. (1-0)

A bekapott gól jól láthatóan kis időre megfogta a vendégeket, akik a félidő utolsó perceiben próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, el is jutottak helyzetekig, de Prokopnak különösebben nem kellett izgulnia. Az első játékrész egy gyengén sikerült Prokop felszabadítás után, egy erejét vesztett, távoli, kósza lövési kísérlettel zárult vendég oldalról.

A szünet után nem sokat változott a játék képe. Mindkét csapat szervezettségével alaposan megnehezítette a másik dolgát. Érezhető volt, hogy egy hiba sok mindenről dönthet... Ez a hiba először a vendégektől jött, Pribék fejelt vissza egy gyenge felszabadítási kísérletet, ami a lehető legjobb ütemben szállt Balogh elé a lassan kapcsoló két belső védő között. Csatárunk a 78. percben már csak Hajagos kapussal állt szemben, aki jól döntött azzal, hogy az utolsó pillanatig kivár, így lábbal hárítani tudta Balogh lapos lövését - Erre a helyzetre mondják, ha bemegy, eldönt mindent!

A találkozó forgatókönyvéhez hozzátartozik, hogy a mindkét oldalról többször is bírált játékvezető kezéből egyre inkább kezdett kicsúszni a találkozó. Ez először akkor mutatkozott meg, amikot a vendégek középhátvédje, Keresztesi szó szerint letarolta Baloghot az odlalvonal mellett egy becsúszással - Inkább volt narancssárga szerelés, mint sárga!!!

A hajrára nagy erőket mozgosított a Szentlőrinc az egyenlítésért, ehhez legközelebb Juhász szabadrúgásánál jártak a 82. percben, de a végig magabiztosan védő Prokop ezúttal is a helyén volt, és fölé tornázta a veszélyes kísérletet.

Az utolsó percek arról szóltak, hogy a vendégek minden labdát igyekeztek a tizenhatosunkon belülre juttatni. Az egyik ilyen felívelésnél sajnos a számunkra lehető legbalszerencsésebb módon került szentlőrinci támadó elé a lecsorgó labda, akit a menteni igyekvő Madarász sodort el - Az ítélet zizenegyes!

Itt nem is a büntető - amit Juhász higgadtan értékesített (1-1) - jogossága miatt van miért felháborodnunk, hanem az az után történtek miatt.
A dühében a labdát elrúgni akaró Prokop a játékszert gyorsan megkaparintani akaró, küzbeugró vendég játékost találta el, mégpedig úgy, hogy az talán egyedül csak a játékvezető szerint ért egyből piros lapot! Talán még a vendégek szerint is érthetetlen döntés született, amely egyből paprikássá tette az egyébként egyáltalán nem sportszerűtlen találkozót!

Az urtolsó pillanatok a középpontba kerülő 'sporiról' szóltak, aki még a lefújást követően úgy döntött, hogy Domján Attilát is kiállítja, aki többedmagával megkérdőjelezte tevékenységét. Sajnálatos, hogy így ért véget a találkozó, amely jól felkészített csapatok, kiegyenlített küzdelméről szólt, és könnyen végződhetett volna iváncsai győzelemmel.

Iváncsa KSE - Szentlőrinc SE 1-1 (1-0)
Gólszerzők:
Aradi (25.) illetve Juhász, 93.- büntetőből)
Sárga lap: Domokos (60.), Madarász (91.) illetve Keresztes (73.), Juhász (93.)
Piros lap: Prokop (93.), Domján Attila (- a lefújást követően)

Iváncsa: Prokop - Madarász, Aradi, Varga B., Fekecs - Domokos, Pribék - Cseszneki,(Pintér, 64.), Hujber (Szellák, 71.), Vallejos (Nyul, 86.) - Balogh. Vezetőedző: Domján Attila

Szentlőrinc: Hajagos - Popadic, Czuczi, Vajda, Juhász, Hleba (Pergel, 82.), Crnojacki A. (Horváth, 46.), Keresztes, Havas, Aszalós, Harsányi (Gellén, 83.). Vezetőedző: Gombos Zsolt