2019.10.10. 09:24

"Elégedettek lehetünk az eddig látottakkal!"

Miképpen értékelnéd eddig a szezont? 

Elégedettek lehetünk az eddig látotakkal. Pontszámban és helyezésben is. Talán legjobban úgy fogalmazhatnék, hogy voltak olyan mérkőzések ahol csak egy pontot szereztünk és csalódottak voltunk, de olyan is volt, hogy x-es mérkőzést nyertünk meg.


Bár kicsit odébb van már, mit gondolsz, a Ferencváros elleni meccs mennyire hatott ki a csapat utána következő bajnoki meccseire? Mennyit vett ki ez a találkozó mind mentálisan, mind fizikálisan a fiúkból?

Természetes, hogy sokat kivett a játékosokból a kupameccs. Kevés ilyen iramú mérkőzésen veszünk részt a szezonban. Azt viszont nem hinném, hogy nagyban befolyásolta volna a rákövetkező bajnokikat. Talán a Szabadkikötő ellen voltunk kicsit tompábbak, de inkább a figyelmetlenség és fegyelmezetlenség jut eszembe, ha arra a mérkőzésre gondolok. A Kozármislegy ellen egy nyílt mérkőzést játszottunk, jó csapat ellen tudtunk kétszer egyenlíteni, ami jó. Más kérdés, hogy miért is tudtak kétszer is előnyt szerezni...


Fájó pontvesztés a Szabadkikötő és/vagy a Kozármisleny elleni?

Minden pontvesztés fájó, mert nyerni szeretnénk, persze van egy ellenfél is, aki szintén szeretné megnyerni a mérkőzést. A helyezésünk nagyon szép, főleg annak tudatában kik vannak mögöttünk a tabellán. Nagyon sok van még vissza a bajnokságból. Szép lenne végig dobogó közelben maradni, de nagyon erős a mezőny. Sok helyen olyan körülmények vannak, hogy hosszú távon nehéz versenyezni velük.


A hétvégén a bajnokesélyes, alaposan megerősített Pécs következik idegenben. Milyen előjelekkel várjuk a találkozót? Milyen állapotban van a  csapat?

Biztos vagyok benne, hogy egy remek hangulatú mérkőzés lesz. Sok néző, jó ellenfél! A Pécs egy más szintet képvisel ebben a bajnokságban. Úgy gondolom idén nem lesz ellenfele a feljutást illetően. Az elképzeléseinken, filozófiánkon nem fogunk változtatni. Nem mi vagyunk az esélyesei a találkozónak. Egy felszabadult, bátor játékot szeretnénk játszani. 


Hogy vannak a sérültjeink? A régóta maródi Balogh játékára mikor van esély?

Balogh Lacit megműtötték, rá nem tudunk az idén már számítani. Vallejos kisebb sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses. 

Rajtuk kívül Aradi megkapta az ötödik sárga lapját, így ő biztosan nem lesz ott a pályán. Aki viszont ott lesz, biztosan minden bele ad majd!

Köszönjük! Sok sikert kívánunk a folytatásra nézve!

(Borítókép: Blikk.hu)