2018.01.25. 14:56

Elsőre vereség!

Kisebb átalakulásokkal kezdte meg felnőtt csapatunk a téli felkészülést. Ahogy azt korábban megírtuk, távozott Nagy Attila, Schmidtka Balázs és Mag Kristóf. Nélkülük, illetve a távozás gondolatával kacérkodó Nédó Gábor és Márki Dénes nélkül léptünk pályára az NB II-es Budafok elleni első edzőmeccsen.

A hiányzókat próbajátékosok, illetve az U19-es csapatból a felkészülésre felhívott fiatalok helyettesítették. Új igazolásról egyelőre még korai beszélnünk. 

A találkozóról:

Hamar kiderült, hogy sok munka vár még a csapatra. Felsőbb osztályú ellenfelünk pedig még jóval előttünk jár, mint például abban is, hogy a Veszprém ellen már letudtak egy edzőmérkőzést.

Budafok - Iváncsa 3:0 (2:0)

A szünetre 2:0-ás hátrányban fordultunk, egy tizenegyset és egy szöglet utáni kipattanót követően. A folytatásban a hazaiak egy jobb oldali beadás után fejesgóllal végleg le is zárták a találkozót.