2018.08.14. 10:02

Kezdődik az idény a második csapatnak is!

Az elmúlt idényben második csapatunk kiélezett bajnoki véghajrában, a szerencsének és persze a Lepsény elleni feltámadásának is köszönheti, hogy odaért a dobogó alsó fokára. Bár talán már ekkor több is lett volna a csapatban, Ruzsás László vezetésével az új idénynek optimistán és bizakodóan vághat neki a társaság.

Történtek változások a keretben - Kezdjük a távozókkal. Eligazolt Pest megyébe Dombi Dániel és Petkes Gábor, Bór László valamint Góman László egyéb okok miatt abbahagyták/szüneteltetik pályafutásukat. Kérdéses még Takács Gergely sorsa is.

A távozók helyére, és persze erősítés gyanánt érkezett egy csatár, Balogh Dávid Baracsról, aki egyébként az iváncsai utánpótlásban is tevékenykedik majd. Besnyőn játsszik majd az új idényben a Tordasról érkező rutinos középhátvéd, Varga László, illetve a Velencéről átigazolt középpályás, Tóth Norbert is. Mellettük még Schrick Bence is érkezett Pusztaszabolcsról, csak úgy, mint a korábban Dunaújvárosban futsalozó Arlen Muncan.

Kettes csapatunk heti két edzéssel készül a bajnokságra. Az ellenfelek visszalépése, vagy éppen a megyei kupasorozatok elindulása következtében edzőmérkőzést csupán egyet játszott a csapat, felforgatott összeállításban nyert még a nyár közepén Kulcs ellen 5:4-re.

Az első bajnokit 19-én, vasárnap 17:00 kezdéssel Nagykarácsonyban játssza a 'Ruzsás-legénység'. Ezúton is kívánunk egy szép szezonkezdetet!

A Besnyő-Iváncsa II. sorsolása: