2018.02.08. 15:14

Kis híján meglepetést okoztunk a Vasas ellen!

 

Nagyszerű környezetben, az MLSZ edzÅ‘központjában, Telkiben játszotta csapatunk következÅ‘ edzÅ‘mérkÅ‘zését az elsÅ‘ osztályó Vasas ellen.

Dániel - Szauter, Kertai, Aradi, Fekecs - Hauser Dániel, Pribék - Varga B., Folmer, Cseszneki - Balogh L. összeállításban kezdtünk. (Cserekénk pályára lépett még: Zelizi Patrik, Kónya, Büki, Berényi, Majláth, Nagy Dániel.) 

Az elsÅ‘ félidÅ‘ben kézben tartotta a mérkÅ‘zést a Vasas. A 'piros-kékek' védelmét nem igazán állították támadóink nagy kihívás elé. A mezÅ‘nyfölény pedig meg is hozta nagynevű ellenfelünk vezetÅ‘ találatát: A félidÅ‘ derekán, a nagyszerű rúgótechnikájú Remili Mohamed lÅ‘tt a tizenhatos magasságából Dániel kapujába.

A szünet után nagyot javultunk játékban. Ennek is köszönhetÅ‘, hogy egy jó iramú mérkÅ‘zés lett belelÅ‘, ahogy helyzeteket sikerült kialakítanunk, sÅ‘t kis szerencsével, illetve pontosabb befejezéssel gólt, illetve gólokat is szerezhettünk volna - igaz ez a Vasasról is elmondható. Az eredmény azonban nem változott, így minimális különbségű vereség lett a vége - Ahogy mondani szokás, tisztes helytállással egy nagynevű ellenféllel szemben!

 

A találkozó után eldÅ‘lt, hogy a 31 esztendÅ‘s Hauser Dániel és a 20 esztendÅ‘s Zelizi Patrik Iváncsára szerzÅ‘dik. ElÅ‘bbi védekezÅ‘ középpályás, és az NB II-es Dorogról érkezik; Míg Zelizi legutóbb a megye I-es Mór kapusa volt, és a távozó Sándor Bencét hivatott pótolni.
További hír még, hogy a Vasas ellen is játsszó középpáylás Nagy Dánielt még teszteli a szakmai stáb.