2022.11.10. 10:01

Kötelező három pont!

Vasárnap Majosra látogattunk, hogy megvívjuk soron következÅ‘ bajnoki mérkÅ‘zésünket. Aktuális ellenfelünk friss feljutóként várakozásokon felül teljesít, és bár a kezdeti lendület valamelyest alábbhagyott a tolnaiaknál, nem szabadott egy pillanatig sem lebecsülnünk Å‘ket. 

Szokásunkhoz híven kezdeményezÅ‘ játékkal rukkoltunk elÅ‘, hamar sikerült mezÅ‘nybeli dominanciát kialakítanunk. Noha a hazaiak alapvetÅ‘en is nagyfokú védekezésre voltak berendezkedve, csupán elvétve jöttek ki kontrák révén a szorításból. A rést a pajzson elsÅ‘ ízben Kovács Sándor találta meg, aki némi állítgatás után ütemtelenül, de annál pontosabban juttatta a labdát a majosi ketrecbe. Ezt követÅ‘en további kísérletezéseket jegyezhettünk fel, ám a szünetig újból nem zörögtek meg a hálók. 

A fordulás után aktivizálta támadójátékát a Majos, és ezt követÅ‘en nemegyszer hazárd pillanatokat tudtak okozni a kapunk elÅ‘terében. Szerencsére erejükbÅ‘l “mindössze” kapufára futotta — nem úgy, mint a mi esetünkben: lélektanilag remek ütemben, a mérkÅ‘zés 73. percében megintcsak az elsÅ‘ gól szerzÅ‘je volt fÅ‘szerepben, ezúttal Suszter László harciassága, majd szólója után tette fel Kovács Sándor az i-re a pontot. 0:2, ezt követÅ‘en pedig a hazaiak lendülete megtorpanni látszott, így a hajrá már számunkra nyugodtabb mederben zajlott le. 

Jelenlegi gyÅ‘zelmünkkel már csak egy egységgel vagyunk lemaradva az egyel több lejátszott meccset dotáló HódmezÅ‘vásárhellyel szemben. Gratulálunk a srácoknak a gyÅ‘zelemhez! 

 


Majosi SE — Iváncsa KSE 0:2 
Gsz.: Kovács (2) 

 


Hajrá Iváncsa!