2020.02.01. 17:45

Másodjára döntetlen!

Szombat délelőtt az NB 3 nyugati csoport 8. helyén álló Veszprém csapatát fogadtuk.

Csapatunk a következő összeállításban kezdett: Prokop - Madarász, Aradi, Varga, Fekecs - Pribék, Domokos, Hujber - Killer, Nagy, Vallejos.

Mindkét csapat aktívan kezdte a mérkőzést, ezért lüktető, jó iramú volt a játék. Az első nagy helyzet csapatunk előtt adódott, ekkor Hujber lövését védte bravúrral a vendégek kapusa, de a kipattanóból is gól születhetett volna, csakhogy Nagy fejelte azt a felső lécre.
Pár perc múlva egy kontra után a vendégek szerezhettek volna gólt, de Madarász a gólvonalon mentett.

Az iram továbbra is megfelelő volt, becsülettel gyűrték egymást a csapatok és kemény belépőkben sem volt hiány, de szerencsére alattomos megoldások egyik oldalon sem voltak. Csapatunk játékában sok volt a pontatlanság, de az elmúlt két hét terhelése után ez egyáltalán nem meglepő. Kisebb lehetőségek mindkét kapu előtt adódtak, de az első félidő gól nélkül zárult.

Félidőben öt cserét hajtottunk végre: Prokopot - Schener, Madarászt - Szauter, Aradit - Nyúl, Pibéket - Schnierer, Killert-  Tóth Z. váltotta.

A játék képe hasonló volt az addig látottakhoz, inkább mezőnyben gyűrte egymást a két csapat, kevés gólszerzési lehetőséggel. Ennek ellenére a vendégek szerezték meg a vezetést egy ritkán látható góllal! Nyúl gurított hátra kapusunknak Schenernek, akinek a lába alatt elgurult a labda és a hálóban kötött ki! 0:1

A félidő közepén újabb játékosok léptek pályára. Az utánpótlás gárdáinkból (U17 és U19) Somogyvári, Juhász, Lakakisz, Paksi G., és Paksi P. szállt be, valamint Nagy helyett jött Killer is.

Az utolsó 20 perc inkább a vendégeké volt, növelhették is volna az előnyüket, de nem éltek a lehetőséggel. Nem úgy mint a hazaiak. A lefújás előtti pillanatokban Killert lökték fel 18 méterre a kaputól. A szabadrúgásból az MTK együttesétől a tervek szerint Iváncsára kölcsönbe érkező Tóth Z. szépen kilőtte a hosszú sarkot, ezzel beállítva az 1:1-es végeredményt.

A jövő héten három alkalommal is pályára lépünk, sorrendben a Hatvan, a Főnix és a BKV Előre csapatait fogadjuk!

(Borítókép: fmlsz.hu)