2022.10.10. 11:32

Megszakadt a sorozat

Vasárnap szokatlan idÅ‘pontban, 11 órától játszottuk le soron következÅ‘ bajnoki mérkÅ‘zésünket, ezúttal az MTK II. fogadott minket idegenbeli környezetben, az ESMTK pályán. Második csapatok ellen mindig nehéz felkészülni, ugyanis sok kérdést vet fel, kik játszhatnak vissza az elsÅ‘keretbÅ‘l, miképpen alakul a taktikai megfontoltságuk a visszajátszókat/feljátszókat/keretösszetételt illetÅ‘en, azonban a mostani összecsapásunk egy napra esett az NB2-es gárdával, illetve az U19-esek hét közben a Youth League-ben, a Jelgava ellen voltak érdekeltek, így bíztunk benne, hogy egy fásult, netán foghíjas alakulattal találjuk szemben magunkat.

 

Ezzel szemben nem csupán az ellenfél tűnt fásultnak, mi sem tudtunk arra a fokozatra kapcsolni, ami egy megfelelÅ‘ mértékű dominancia kialakításához elvárt lett volna. Nem is fásult, álmoskás talán a legjobb szó a látottakra, ugyanakkor a vendéglátók sem tudtak magasabb hÅ‘fokon pörögni, így jóformán a mezÅ‘nyharcot láthattak a kilátogató nézÅ‘k. Még így is valamelyest mi bizonyultunk kezdeményezÅ‘bbeknek, ugyanis több helyzetet sikerült kidolgoznunk, míg az MTK-soknál egy-egy kósza lehetÅ‘séget leszámítva rendre elfogyott a tudomány a támadóharmadhoz érve. SzámottevÅ‘en nem forogtak veszélyben a kapuk, így gól nélküli patthelyzettel zárult az elsÅ‘ 45 perc.

 

A szünetrÅ‘l kiérvén hasonló mederben folytatódott a csata, annyi különbséggel, hogy az 55. minutumban történtek sikeresen felrázták a mieinket. Igen ám, de ehhez kellett egy kapott gól is: egy szöglet utáni kavarodás után Molnár Ádin gyötörte be a labdát a hálónkba. 1:0.

 

Hidegzuhany, de talán még idejében. Ezt követÅ‘en egyre nagyobb elánnal támadtunk az egalizálás, illetÅ‘leg a fordítás reményében. Jöttek is a lehetÅ‘ségek, sokat idÅ‘ztünk az ellenfél kapujának elÅ‘terében, ezúttal mégis hiányzott valami a befejezéseknél, pedig több esetben is ott volt a lehetÅ‘ség a mattolásra. Noha kontratámadások révén alkalmanként az MTK is tudott nekünk hazárd pillanatokat okozni, ám a nagyobb lehetÅ‘ségek mégis a mi nevünkhöz íródtak. Mindhiába, mivel újabb gólt már nem jegyezhettünk fel, így Molnár Ádin találata bizonyult a mérkÅ‘zésen sorsdöntÅ‘nek.

 

Ma nem sikerült kellÅ‘en éleseknek lennünk, melynek köszönhetÅ‘en elszenvedtük idénybeli elsÅ‘ vereségünket. És még így is több volt benne, azonban ma nem akaródzott összejönni a gólszerzés. JövÅ‘ héten a Ferencváros második csapata ellen mutatkozik lehetÅ‘ség kiküszöbölni a csorbát.

 

 

MTK II. — Iváncsa KSE 1:0
Gsz.: -

 

 

Hajrá Iváncsa!