2021.02.17. 20:24

Nehezen indult, könnyed győzelem lett belőle!

Szerda este az megyei első osztályban szereplő Ercsi csapatát fogadtuk újabb felkészülési találkozón.

A Varga Á. - Madarász, Aradi, Varga B., Fekecs - Szellák, Domokos - Tóth Z. Fodor, Vallejos (Horváth B.) - Balogh összetételű kezdőcsapatunk már az első percben kialakított egy komolyabb lehetőséget, de nem sikerült gyors góllal meglpenünk a vendégeket.
A folytatásban irányítottuk a találkozót, többet birtokoltuk a labdát, bár mezőnyfölényünk komoly helyzetekben nem igazán mutatkozott meg a lelkes vendégek ellen. Ahogyan a játékrész első, úgy az utolsó percére is tartogattunk egy lehetőséget: Szép akció futott végig a pályán, Fodor léphetett ki egy jó ütemű labdával a védők között, középre gurítva ajtó-ablak helyzetbe hozta Horváth-ot, aki nem is hibázott közelről (1-0).
A féldiő történéseihez sajnos egy kellemetlen eset is tartozik, hiszen Vallejos bő negyed óra elteltével sérülten bicegett le a pályáról - Reméljük szélsőnknek nincs komoly problémája!

A szünet után a Varga Á. - Szauter, Schnierer, Varga B. (Paksi G.), Somgoyvári - Szellák (Vámosi), Domokos (Hodula M.) - Cseszenki, Horváth B., Suszter, Balogh (Paksi P.) összetételben további gólokat szerezve végül magabiztosan nyertük meg a találkozót.

Egyből a fordulást követően Balogh került ziccerbe, aki a kapus lábai között a hálóba helyezett (2-0). A harmadik találatunkat egy Suszter által kiharcolt büntetőből, Cseszneki szerezte, aki kíméletlenül lőtt a léc alá a tizenegyes pontról (3-0).

Három gólos előnyben már eléggé felforgatott volt az összeállításunk, utánpótlás-korú játékosaink is a pályán voltak, akik érezhetően bizonyítani akartak. A találkozót Pakis P. gólja zárta le, aki tizenhat méterről, egy elé pattanó labdát kapásból lőtt a bal alsó sarokba (4-0) - Gratulálunk fiatal gólszerzőnknek, és köszönjük az Ercsi csapatának, hogy elutazott hozzánk a felkészülés hajrájában!

Hétvégén, még a Majos SE ellen vár egy találkozó a csapatra a bajnokság jövő heti kezdete előtt - A meccs pontos időpontjáról még tájékoztatjuk szurkolóinkat!