2019.07.02. 13:40

Németországi tornagyőzelem!

Mint arról korábban beszámoltunk, pár héttel ezelőtt U15-ös csapatunk negyedik helyezést ért el egy franciaországi nemzetközi tornán.
Az elmúlt hétvégén, a 2006-os születésűekre épülő együttesünknek sikerült ezt felülmúlnia, és a dobogó legfelső fokára állnia Németországban!

"Csütörtökön este indultunk Fehmarn szigetére a 2006/2007-es korosztállyal. A hosszú út után már a megérkezés napján este játszottunk is a helyi együttes ellen. A meccset nyögvenyelősen, sok kihagyott helyzettel, végül 1-0-ra megnyertük.

Másnap már nagyobb volt a terhelés, hiszen további két csoportmérkőzésünk következett. Előbb az MTV Soltau ellen kiszakadt a gólzsák: 7-0-ra győztünk; majd az utolsó csoportmeccsen 3-0-ra diadalmaskodtak a fiúk a Bargfelder SV ellen.

Délután már kvöetkeztek is a negyeddöntők, ahol a kezdeti nehézségek után, nyugodt játékkal 3-0 nyerve az SV Göhl ellen, bejutottunk az elődöntőbe. Már önamgában ez nagy bravúr volt, hiszen ezen a tornán és ebben a korosztályban még egy magyar csapatnak sem sikerült hasonló!

A szombati este már csak a szórakozásról szólt. Lábtengóztak, fociztak,
aktívan pihentek a fiúk napnyugtáig, majd a nem túl kényelmes tatamin folytatták ezt készülve az utolsó napra!

Eljött a nagy nap! Reggel korai étkezés után, már készültek fejben a gyerekek az elődöntőre. Végig döntő lebegett a szemük előtt! Sikerült a győzelem, meglepően higgadtan, magabiztosan 3-0-ával! Az ellenfél a JSG Ilmenautal volt.

DÖNTŐ! Ennek nagyon nagy szerepet és „show” adtak a rendezők! Amolyan mini BL finálét varázsolva!
Volt bevonulás, kiabálás, fohászkodás majd kiélezett játék! Itt is, ott is voltak helyzetek, védések, de a végén egy jó meglátást követően, egy távoli emeléssel megszereztük a vezetést, amely kitartott a végéig! ARANYÉREM!

A meccsen az ott lévő magyar csapatok, akik sajnos a torna késői feléig már nem jutottak el hihetetlen hangulatot csapva szurkoltak nekünk, majd a hármas sípszó után egyként ünnepelve futottak a pályára és örültek velünk együtt!

Mivel magyar csapatnak még nem sikerült, mondhajtuk úgy is, hogy történelmet írva nyertük meg a 14. Fehmarn Cup-ot!

Hihetetlenül büszkék vagyunk a gyerekekre! Le a kalappal mindenki előtt egytől-egyig! Ez csapatmunka volt! Köszönjük a támogatást mind a klub és mind a szülők részéről! HAJRÁ IVÁNCSA!" - Nebucz Márk


Keret: Kocolárisz Andonisz, Kiatipisz Arisztotelisz, Bedőcs Ferenc József, Vigházi Zétény Marcell,
Dankó Lajos Martin, Gondi Dominik, Tunyogi Roland, Szabó Levente, Palóka Dávid, Szentes András,
Gönczöl Milán, Dénes Dániel, Vajda László, Glonczi Adrián, Szakolci Zsolt
Edzők: Nebucz Márk, Ruzsás László