2018.04.25. 11:05

Újabb döntetlen!

Fásultan kezdett a hazai együttes, a Honvéd játékosai frissebbnek tűntek.

A Dabas elleni mérkÅ‘zéshez hasonlóan a vendég csapat dominált, és irányította a játékot. Dániel Csaba több ízben is bravúrt bemutatva mentette meg csapatát a góltól. A hazaiak kontrákból veszélyeztettek, egy esetben Cseszneki Richárd 17 méterrÅ‘l óriási kapufát lÅ‘tt. 39.percben egy sajnálatos sérülés miatt kényszerült cserére az Iváncsa: Kertai Dánielt az az Aradi Csaba váltotta,akit a Szeol elleni mérkÅ‘zésen szintén sérülés miatt kellet lecserélni.
 
A szünet elÅ‘tt még vendég oldalról Lukács Dániel lövése csattant a jobb oldali kapufán. 43.percben Balogh László jobb összekötÅ‘ helyérÅ‘l leadott lövését Berla Attila középre ütötte, éppen Hauser Dániel elé, aki köszönte szépen és kapásból 13 méterrÅ‘l kilÅ‘tte a jobb alsó sarkot.1:0
 
A második játékrész szinte még el sem kezdÅ‘dött, és jött Balogh László aki saját maga 20-dik, csapata második találatát szerezte. 47.perc Büki Baltazár indította jó ütembe gólkirály-jelöltünket, aki a vendég védÅ‘k között kilépve a kimozduló Berla Attila mellet a jobb alsó sarokba tekerte a labdát. 2:0
 
A második bekapott gól megzavarta a vendégeket, több gólszerzési lehetÅ‘ség is kialakult a hazaiak elÅ‘tt. Büki Baltazár és Balogh László is közel jártak a gólszerzéshez, de sajnos a helyzetek kihasználatlanul maradtak.
 
Ahogy az ilyenkor lenni szokott a futballban, a vendégek egyre jobban felbátorodtak, és Lukács Dániel és Herjeczki Kristóf vezérletével több veszélyes akciót is vezettek. Sajnos csapatunk elfáradt a végére, és ezt kihasználta a Honvéd: ElÅ‘bb a 86.percben Lukács, majd két perccel késÅ‘bb Hegedűs mattolta az addig kiválóan védÅ‘ Dániel Csabát. Ezzel kialakult a végeredmény, ami a játék képe alapján igazságosnak mondható.
 
A három pontot nem sikerült itthon tartani, de a veretlenség tovább folytatódott, ami már 14 mérkÅ‘zésen át tart.
Hajrá Iváncsa!
 
Tudósított: Gémesi Zsolt