2019.09.25. 18:16

Újabb futballünnep Iváncsán!

Nagyszerű futballidőben, remek állapotú pályán, telt ház előtt kezdődött a várva várt FTC elleni találkozó!

Mi az hogy kezdődött! Kis híján, még két perc sem telt el, amikor Domokos életerős lövéssel kinálta meg a tizenhatosról Gróf Dávidot. A válogatott kapuvédőnek igencsak résen kellett lennie a nagy erejű lövésnél!

Már a találkozó elején sem látszott a túlzott izgalom, vagy esetleg a lámpaláz jele, a fiúk 110%-ot igyekeznek beletenni a rekordbajnok ellen!

Az első percekben - ha túlzás leírni, ha nem - megleptük agresszív játékunkkal a Fradit - Domokos is egy körülményeskedő védőmegoldás után lőhetett -, és a második lehetőség is előttünk adódott: az 5. percben Pintér lőtt fölé egy kifejelt labdát.

A "zöld-fehérek" szépen lassan "megérkeztek" a mérkőzésbe, és a 10. percben ha nincs a végig magabiztosan védő Prokop, Tokmac kilépve, ziccerből gólt szerezhetett volna. Egy perccel később ismét Tokmac volt a főszereplő, aki kiugratta Priskint, ám a korábbi válogatott csatár alaposan célt tévesztett lapos lövésével. Alig pár minutummal később újból a meccs elején igen aktív Tokmac volt a főszereplő, aki egy szöglet után kis hííján bevágott egy lecsorgó labdát, ám Pintér a gólvonal előtt állva menteni tudott.

A Fradi esélyeshez méltón, egyre többet birtokolta a labdát, gólt mégis egy ártalmatlannak tűnő szituáció végén szerzett: Egy szöglet utáni rövid felszabadítás Heister elé került, a német légiós kapsból visszalőtte azt, a labda Priskin elé került, ő a leggyrosabban eszmélt, lekészített Leandronak, aki közelről a tehetetlen Prokop hálójába helyezett. (0-1)

A bekapott gól sem zavarta meg csapatunkat, és ha nincs a jó formában Gróf Dávid, Killer szűk 40 perc elteltével a második Fradi-megingást használhatta volna ki, de lapos lövése elakadt a kivetődő kapus alatt - Hatalmas helyzet volt!

Ami számunkra a legörömtelibb, hogy igazán felnőttünk a feladathoz, tudtunk kellemetlen perceket okozni az első félidőben a Ferencvárosnak! Az amúgy is lüktető, jó iramú találkozó még élvezhetőbb lett a szünet után. Mindezt jól bizonyítja, hogy alig a kezdőrúgás után a kilépő Skvarka szerezhetett volna gólt, de Prokop időben érkezett, és megkaparintotta a labdát; Majd 2 perccel később Szellák a meccs helyzetét hagyta ki, amikor lemaradt/rosszul találta el Madarász centerezését a kapuval szemben.

Talán ez a helyzet is kellett ahhoz, hogy a regnáló magyar bajnok megrázza magát. A végig igen aktív, a mezőnyben más szintet képviselő Isael volt, hogy helyzetet alakított ki társainak, vagy egy kellemetlen lövéssel kínálta meg Prokopot (...) Gólt mégsem a jellegzetes hajkoronájú szélső szerzett, hanem Skvarka, akinek egy eladott labdát követő Priskin - Tokmac - Priskin villámgyors passzsorozat végén csak az üres kapuba kellett gurítania. (0-2)

Két gólos hátrányban sem álltunk vissza, becsületből mentünk előre, sőt a egy Cseszneki - Fekecs váltást követően ha Heister nem csúsztatja ki a hosszú oldalon balhátvédünk beadását, jöhetettt volna a szépítés.

A Fradi sem állt le, és a 81. percben a csereként beálló Sigér, a jobb oldalon végigrobogó Szerető passzából jóformán a gólvonalról a hálóba talált! (0-3)
A folytatásban még meg volt a lehetőségünk a szépítésre, hiszen előbb Hujber lépett ki kis híján Frimpong és Szerető között, de a védők valahogy elkotorták támadónk elől a labdát a tizenhatos magasságában.

A találkozó utolsó pillanata hűen összefoglalta a látottakat: Vallejos 18 méterről a hosszú felsőbe csavart, és már szinte mindenki gólt kiáltott, amikor Gróf egy szép védéssel kipaskolta a játékszert!

Több volt ez, mint tisztes helytállás! Minden dícséret megilleti a csapatot! Hiányérzetünk a kimaradt lehetőségek miatt ugyan lehet, de így is egy felejthetetlen délután volt!
Iváncsán megállt az élet, az egész környék megmozdult a Fradi érekzésére!
Futballünnep volt a javából!

Iváncsa KSE - Ferencvárosi TC 0-3 (0-1)
Góslzerzők: Leandro (28.), Skvarka (63.), Sigér (81)
Sárga lap: -
Piros lap: -

Iváncsa KSE: Prokop - Fekecs (Szauter, 82.), Aradi, Varga, Madarász - Pintér, Szellák (Hujber, 61.), Domokos - Cseszneki (Király, 74.), Vallejos, Pribék. Vezetőedző: Domján Attila

FTC: Gróf - Heister, Frimpong, Dvali, Szerető - Ihnatenko, Leandro (Csonka, 76.) - Skvarka (Sigér, 64.), Isael, Tokmac (Varga, 74.) - Priskin. Vezetőedző: Szerhij Rebrov

(Borítókép: fradi.hu)