2022.08.22. 15:44

Újabb sokgólos siker, ezúttal Szolnokon!

Még nem telt el a nyár, de már szezonbeli ötödik bajnoki fordulónkhoz érkeztünk, ahol soron következő ellenfelünk az NB2-től frissen búcsúzó Szolnoki MÁV FC volt. Impozáns környezet, remek stadion, ámde annál nagyobb csalódást keltő gyep fogadott minket, így ezen a hétvégén az amúgy jó nevekből álló hazaiakon túl a pályával, illetve az esőzés miatt a környezeti elemekkel is meg kellett küzdenünk.

 

Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült mezőnyben ellenfelünk fölé kerekedni, ami helyzeteink számában is meglátszott. A vezető találatra sem kellett sokat várni: A 13. minutumban a belső védők figyelmetlenségét használta ki a Szekszárd elleni góljainkhoz hasonló harciassággal Maka Alex, aki Varga Ádám hosszú indítását követően lőtt pontosan a kapuba. 0:1.

 

A vezető találatunk után továbbra is uraltuk a meccset egészen a félidő derekáig, ám azt követően éledezni kezdtek a hazaiak, és a találkozó ezen periódusában okoztak is hazárd pillanatokat a kapunk előterében. Szerencsére védelmünk már-már szokásszerűen masszívnak bizonyult, és mielőtt még igazán belelendült volna a támadásvezetésbe a Szolnok, akkor sikerült megdupláznunk az előnyünket: a 42. percben Salacz Mátét buktatták a tizenhatoson belül, az erre megítélt büntetőt pedig Kercsó Bence értékesítette higgadt mozdulattal. 0:2, lélektanilag nagyon jókor.

 

A második játékrészben újra aktivizáltuk a támadójátékunkat, és rögvest, megintcsak domináns futballal tudtunk előrukkolni. Nagyon éleseknek bizonyultak a mieink, ugyanis ismételten csak percek kellettek ahhoz, hogy próbálkozásaink utat találjanak a kapuba. Első gólunkhoz hasonló forgatókönyv szerint, egy kézből indított kapuskirúgást néztek el a szolnoki hátvédek, Maka Alexnek viszont több sem kellett ahhoz, hogy ezeket a megingásokat megtorolja. Egy labdalevételt követően a kapus lába között csorgott be a labda a ketrecbe. 0:3.

 

Újabb sima eredménynek örvendhettünk, azonban hogy ne engedjünk ki egy pillanatig sem, még volt erejük megráncigálni a bajszunkat a vendéglátóknak. Egy pontrúgás után Gohér Gergő volt jókor jó helyen, így szépítésre futotta a szolnokiak erejéből. Na de ne legyen annyira izgalmas a meccs, gólra góllal válaszoltunk — és újfent Maka Alex bizonyult tarthatatlannak, aki ezúttal egy oldalról történő centerezés után lőtt védhetetlenül a hálóba. Mesterhármas, 1:4.

 

A hazaiak becsületére szóljon, hogy a sokgólos előnyünk ellenére is próbáltak előre törni, és az elsőhöz hasonlóan megint akadtak olyan periódusok, amikor a Szolnok tudott kezdeményezőbb lenni, újabb gólt viszont nem sikerült már szerezniük. Nem úgy mint mi: a rendes játékidő előtt egy perccel Kercsó Bence lőtte meg a maga második, és egyben csapatának ötödik találatát, kialakítva ezzel a meggyőző, 5:1-es végeredményt.

 

5/5-ös mérleg, egészen imponáló! Gratulálunk a srácoknak!

 

 

Szolnoki MÁV FC - Iváncsa KSE 1:5

Gsz.: Maka (3), Kercsó (2)

 

 

Hajrá Iváncsa!